Most, hogy már mindenki mindenkinek megmutatta, milyen jól is áll neki a morálhérosz gúnya és cseng az ügy lefele, talán beszélhetünk végre értelmesen is a Kiss László-sztoriról. Eddig nem írtam róla – ha bölcs éppen nem is lesz tőle az ember, a hallgatás bizony hasznos, ha nem tudjuk, mi történt pontosan.
Takáts Zsuzsanna hétvégi nyilatkozata óta tudjuk, azóta meg, hogy Kiss bocsánatot kért tőle szerdán, majd interjút is adott, végképp.
Tényleg az történt 55 éve, hogy az akkor húszéves Kiss László harmadmagával megerőszakolta Takáts Zsuzsannát.
Az is történt, hogy miután ez nemrég nagy nyilvánosságot kapott, Kiss lemondott úszókapitányi pozíciójáról.
Pedig nem kellett volna neki. Ezért legalábbis biztosan nem.
A képlet ugyanis rendkívül egyszerű. Húszéves korában egy Kiss László nevű sportoló beteg állat módjára viselkedett. Talán többször is. Bűnt követett el, ha morálisan nézzük, erőszakos bűncselekményt pedig, ha jogilag. És itt jön az apróság, amely a most lassan Kiss vérét követelők figyelmét rendre elkerüli: a tettest annak idején elítélték tettéért, amiről a lapok bel- és külföldön egyaránt tudósítottak. Kiss letöltendőt kapott, amiből aztán leült egy évet és nyolc hónapot. Börtönben. Hogy ez kevés lenne? Fél évre, vagy akár csak egy hónapra vonuljon be az, aki kevesli!
A nagy sipákolásnak akkor lett volna alapja, ha a bűntényre most derült volna fény, ha azt korábban eltussolták volna valamilyen hatalmi mutyi miatt, mondjuk. Ha azért, mert jó volt a szakmájában, elnézték volna neki, hogy egyébként nőket erőszakol meg. Ha nem lett volna bűnhődés. Csakhogy: volt. S minthogy én nem figyelmet megzavaró apróságnak tartom ezt, hanem lényegi elemnek, meg is szólal a bennem lakozó Woody Allen: bárcsak minden ilyen flottul menne. Akárhogy is nézem, jelenlegi ismereteink alapján ez bizony kifejezetten példás történet. Már az akkori. Nem a mai.
Merthogy akármit hazudott/kevert is össze Aczél Endre arról, hogy az egykori áldozat szexéhes szuka volt fontos apukával, tehát végül is koncepciós volt az eljárás, s a fontos papa mások elítéltetésével védte leánya szűzi becsületét – az áldozat megszólalásából kiderült, hogy bizony akarata ellenére teperték le, másrészt meg nem volt neki semmilyen fontos ember az édesapja. A magyar igazságszolgáltatás ebben az ügyben pontosan úgy működött 1961-ben, ahogy működnie kell ma is, mindig is: elkapták a három ifjú vadállatot és sittre vágták őket.